KONZULTÁCIÓ EREDMÉNYEI

február 9 – 17.

− Konzultáció a pályázati kiírások kapcsán −

 

A Konzultáció Borboly Csabával elnevezésű Facebook-csoportban 2017. február 9-én a megyei önkormányzat által meghírdetett pályázati kiírások kapcsán hirdettünk konzultációt.

Hargita Megye Tanácsa minden évben számos területre kiterjedve ír ki pályázatokat (http://hargitamegye.ro/…/paly…/aktiv-palyazati-kiirasok.html). Sajnos évről évre azt tapasztaljuk, hogy gyakran jó elképzelések csúsznak el apróságokon. A konzultáció célja, hogy visszajelzéseket kapjuk, milyen változtatásokat kellene eszközölnünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük a pályázók dolgát, törvényes kereteken belül.

Mivel mindnyájunk érdeke a régió minden területen való fejlődése és fejlesztése, arra kértük a pályázni vágyókat, illetve a csoport tagjait, írják meg észrevételeiket a téma kapcsán.

Az általunk megadott válaszlehetőségeken kívűl annak lehetősége is meg volt adva, hogy bárki szabadon beírhassa ötleteit, javaslatait.

A konzultáció eredményeinek összefoglalója:

  1. Like-ok:

A meghirdetett konzultációra összesen 9 like érkezett.

  1. Szavazásra bocsátott válaszlehetőségek:

A szavazók által megadott válaszlehetőségekkel együtt összesen 8 válaszopcióra lehetett leadni voksokat.

  1. Szavazatok:

A megadott válaszlehetőségekre összesen 108 szavazat érkezett a 8 nap alatt.

  1. Hozzászólások:

A konzultációhoz összesen 8 hozzászólást írtak.

Link:

https://www.facebook.com/groups/641571599341625/permalink/774434119388705/

A szavazatok arányos eloszlása:

konzultacio diagramm

  1. Pályázati fórumok szervezése: 43 szavazat
  2. A gyakrabban felmerülő hibákra, esetleges változtatásokra időben és hangsúlyosan hívjuk fel a figyelmet: 23 szavazat
  3. Online pályázási lehetőség: 2o szavazat
  4. Több felületen és gyakrabban legyen meghirdetve: 12 szavazat
  5. Más területeken is legyenek új pályázati kiírások: 9 szavazat
  6. Szakemberek bíráljanak, ne lelkes rendezvényszervezők: 1 szavazat
  7. Leadási határidő meghosszabbítása: –
  8. Pályázati űrlapokon változtatások eszközölése: –

A szavazatok és hozzászolások alapján:

– Az eredmények azt mutatják, hogy legtöbben a pályázati fórumok megszervezésére tartanának igényt.

– Számos szavazat érkezett arra is, hogy azokra a problémákra, melyek évről évre előfordulnak a leadott igénylésekben, illetve az esetleges változtatásokra hangsúlyosabban hívjuk fel a figyelmet.

– Többen igényelnék az online pályázás lehetőségét is.

– A szavazatok alapján arra is fény derült, hogy hasznos lenne több felületen is hirdetni a megyei önkormányzat pályázati kiírásait annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson az információ.

– Egy vélemény szerint nem elég megfelelő szakemberek alkotják az elbíráló bizottságot.
– Az, hogy egyetlen szavazat sem érkezett arra a válaszlehetőségre, hogy a kiírások időtartamát esetleg hosszabbítani kellene-e, azt bizonyítja, hogy e téren nem szükséges változtatásokat igényelni.

– Az űrlapok változtatásának lehetőségére sem érkezett egyetlen voks sem.

– Egy hozzászólás szerint a módszertant kellene egyszerűsíteni, hogy a pályázók se a pályázás folyamán, se az elszámoláskor ne kelljen kiskapukat keressenek.

– Egy következő vélemény alapján a pályázókat azzal lehetne segíteni, hogyha kisebb önrész lenne szülséges, vagy olyan pályázati kiírások, melyeknél egyáltalan nem szükséges.

„Javasolnám a kisebb önrészt! 10 % vagy olyan pályázat, amelynél nem kötelező az önrész. Az egyesületek, alapítványok száma nő, a támogatók száma, jövedelem hiányában, csökken. A 2%-ból, szponzorokból nehéz fenntartani az egyesületeket, még ott van a bank, könyvelő stb. kiadás. Tudom, hogy fontos a jó gazdálkodás, menedzselés, de több jó elgondolásból és ötletből lehetne válogatni és olyan helyre is jutna segítség, ahova eddig nem. Köszönöm a lehetőséget!”

– Javaslat érkezett arra is, hogy bizonyos iratokat ne kelljen nyomtatott formában leadni a pályázati mappához, hogyha azokon nincs változás.

„Legyen egy nyilatkozat, amelyben meg lehet jelölni a hivatalos iratok fellelhető helyét (belinkelés, majd nyomtatás), és felelősséggel aláírni, hogy NINCS változás X idő óta, vagy utolsó pályázás óta stb.”

– A szavazó további javaslata, hogy az elszamolható költségtételek bonyolult lepapírozását le kellene egyszerűsítni, illetve figyelembe kellene venni az elbírálás folyamán az adott szervezetek honlapjának aktivitását,  az éves események napirendű kiközlése az olvasók fele, a mérleg lekérdezése pénzügytől, az eseményen való hivatalos szervek, pályázati elbírálók megjelenése, az esemény „kipipálása” stb.

– Az elszámolást illetően a következőt javasolta a hozzászóló: „Köztudott, hogy ezeket a programokat minden szervezet gyakorlatilag meghitelezi saját büdzséből, de mindenképp kiegészíti az esetleges támogatásokat. Ha esemény (T) + max.15 nap után elszámolás, akkor T+legtöbb 30 nap legyen meg a kifizetés is”.

– Emellett javasolja a jelenléti ívek kiiktatását, vagy ha ez nem megvalósítható, akkor fogadják el a saját nyomtatványokat is, melyen max. 4 oszlop kitöltendő. Továbbá „És fogadják el, hogy az esemény célcsoportjának dedikált program résztvevői lehetnek már írni tudó gyerekek, akik bele voltak kalkulálva a pályázati kérvény leadásakor is a várható létszámba. Csak egy példa: gyermeknapi rendezvényen nyilván többségében gyerekek fognak aláírni, amit módfelett élveznek is, nagyoknak veszik őket, vagány aláírni, míg szüleiknek már rég nincs türelmük a regisztrációval foglalkozni.”

– Egy másik beérkezett hozzászólás konkrét esetre vonatkozik, nem általánosan a pályázati kiírásokra. Alább olvasható:

Tisztelt Hargita Megye Tanácsa!

Tisztelt Elnök úr!

Jó estét kívánok!

A Kalibáskő Erdei iskola részéről, Ferencz Levente vagyok.

Az elmúlt évek során több sikeres HMT által is támogatott pályázatot kiviteleztünk.

Köszönjük a lehetőséget.

Kérem, engedjen meg két észrevételt a kiírásokkal kapcsolatban :

1.Talán egyik legsikeresebb HMT által támogatott pályázatunk a 2009 év folyamán, fiatalokkal megvalósított Kalibáskő – Kiruly gyalogos Tanösvény. Az elmúlt években vártuk a lehetőséget a folytatásra, sajnos a későbbi években közzétett kiírásokkal nem volt összeférhető a téma. Keressük a lehetőségét, a meglévő Tanösvény felújítására, bővítésére. 2009-ben a tanösvény pályázat, három gyalogos fahíd, egy madárles építését és a Mókus forrás szomszédságában megrongálódott állapotban lévő, erdőkitermelő fahíd leszerelését és eltakarítását (is) tartalmazta. A kiépített Kalibáskő – Kiruly gyalogos tanösvény az elmúlt 7 évben sok száz erdélyi és anyaországi (nem csak) fiatal vendégnek nyújtott élményt.

2.Több éves rendezetlen helyzetünk a Kalibáskő (volt vendéglő) bérlésével kapcsolatban az elkövetkező 20 esztendőre normális mederbe terelődött. Sikerült a Szentegyházi Szövetkezettel megállapodnunk és 20 évre szerződést kössünk az erdei iskola céljára. Az épület 1996-ban volt felújítva. Azóta nagyon sok ütés-kopás érte. Felújításra, javításra, korszerűsítésre keresünk lehetőséget, támogatót. Egyben annak is tudatában vagyunk, hogy a HMT működésére vonatkozó jogszabályok határokat szabnak a lehetőségeknek. Az elmúlt évben (2017) az erdei iskola több mint 8000 erdélyi és nyaországi diákot vont be különböző programjaiba.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Ferencz Levente

Kalibáskő Erdei Iskola, Csíkszereda

Letöltés: Konzultáció a pályázati kiírások kapcsán

 

Loading