Az alkalmazásban állók átlagos száma  Székelyföldön 2013. január–novemberi időszakában 238 265 fő volt, ami 2%-kal több mint előző év ugyanezen periódusában.

Székelyföldön mindhárom fő gazdasági ágazatban nőtt az alkalmazásban állók aránya, főként a mezőgazdaság, vadászat, erdőgazdálkodás, halászat ágazatban, amelyben közel 18%-os növekedés volt 2013 vizsgált periódusában az előző év ugyanezen időszakához képest.

Az ipar és építkezés szektorban 3%-kal gyarapodott az alkalmazottak aránya, illetve a szolgáltatási ágazatban mindössze 1%-os növekedés valósult meg, ennek ellenére a legtöbb egyént (átlagosan 131 346 főt 2013. január–novemberében) Székelyföldön mégis ez az ágazat foglalkoztatja.

Ami a bruttó átlagbért illeti, a székelyföldi megyékben 2013 vizsgált időszakában  1693 lej volt, ami 4,5%-kal magasabb, mint előző év január–november periódusában.

A fő gazdasági ágazatokat tekintve a mezőgazdaság, vadászat, erdőgazdálkodás, halászat ágazatban következik be jelentős, 18%-os növekedés a bruttó átlagbérek dinamikájában, azonban így is a legalacsonyabb a másik két fő ágazathoz képest.

A szolgáltatási ágazatban 2012-ben is legmagasabb a bruttó átlagkereset a másik két fő ágazathoz képest, ez azonban 2013-ra további 9%-kal nőtt, elérve az 1778 lejt alkalmazottanként. Ezzel szemben az ipar és építkezés szektorban némi csökkenés (0,65%) mutatkozik a bruttó átlagbérek alakulásában.

A nettó átlagbérek tekintetében a székelyföldi megyékben több mint 4%-os növekedés volt, elérve az 1232 lejt.

Az ipar és építkezés szektorban némileg csökkent (0,75%-kal), a szolgáltatás (7%), mezőgazdaság, vadászat, erdőgazdálkodás, halászat ágazatban (16,5%) jelentősen nőttek a nettó átlagbérek Székelyföldön 2013 vizsgált időszakában.

Székelyföldön a munkanélküliségi ráta 6,7%-ról 6,3%-ra csökkent 2013-ra, 2012. január–novemberi időszakához képest.

2013 második negyedévére összesen 30 lejjel nőttek az átlagnyugdíjak a székelyföldi megyékben 2012 ugyanezen időszakához képest.

Munkaerőpiaci szempontból Székelyföldön pozitív irányú változás következett be a vizsgált periódusban, hiszen nőtt az alkalmazásban állók száma, nőttek az átlagbérek és csökkent a munkanélküliség.

 

Az elemzés letölthető itt: pdf

 2,497 total views,  3 views today