Konzultáció Borboly Csabával” facebook csoport

Konzultáció eredményei

2016. július 8 – 2016. július 28

– az áradások problémái –

 

TÉMA AKTUALITÁSA:

Az elmúlt hónapokban megyénk több településén is jelentős problémákat okoztak az áradások, s mivel ennek a lakosok voltak az áldozatai, ezért őket kérdeztük, hogy szerintük mit kellene tegyen a megyei tanács, a helyi tanácsosok vagy a polgármesterek, hogy ahol van rá lehetőség, ott megelőzzék az árvizeket.

 

KÉRDÉS:

  • „Mit tehetne a megyei tanács, illetve a helyi tanácsok és a polgármesterek, hogy megelőzzék az elmúlt időszakban több helyszínen is előforduló áradásokat?”

 

EREDMÉNYEK:

A beérkezett szavazatok eloszlása alapján a következőképpen rangsorolhatunk:

Ahogy a fenti kép is mutatja, egyrészt az emberek úgy gondolják, hogy kevés odafigyeléssel elkerülhető lenne több probléma, másrészt pedig a szavazók több mint fele a kalákára tette le a voksát, ami azt jelenti, hogy van közösségi erő, az emberek készek összefogni és dolgozni azért, hogy mindenkinek jó legyen. Persze ehhez szükség van olyan vezetőkre, akik megszervezik ezt és összefogják a közösséget. A patakmedrek mélyítésére, vagy akár a támfalak építésére is szükség van, ahogyan ezt a hozzászólásokban is írták, szükség szakember véleményére és alapján a munkálatokra.

001_Arvizek_HR_megye

 

KÖVETKEZTETÉSEK:

Az elmúlt időszakban jelentkezett problémákból, valamint a szavazatok alapján mi itt több tanulságot vonhattunk le:

  • Fokozottabban figyelünk kell a beérkező panaszokra, hogy megelőzzük a problémát
  • Árvízriadó esetén felállítunk egy sürgősségi akciócsoportot
  • Buzdítunk és kezdeményezünk minél több kalákát, hiszen van benne megoldás
  • Figyelmeztetjük a polgármestereket, hogy szorgalmazzák az ároktakarításokat stb.
  • Valamint ha mégis probléma jelentkezik, akkor lehetőségeinkhez mérten maximális segítségnyújtást próbálunk biztosítani

 

A témához kapcsolódó linkek:

  • Livestream:

https://www.facebook.com/groups/641571599341625/permalink/657802724385179/

  • Sajtóközlemény a témában:

http://www.borbolycsaba.ro/hirek/tamogatas-az-arvizkarok-fedezesere-a-kormanytol/

 

 

Adatok:

Konzultáció kezdete: 2016. július 8 – folyamatos

Konzultáció helye: „Konzultáció Borboly Csabával” facebook csoport –

https://www.facebook.com/groups/641571599341625/?fref=ts

Továbbra is várjuk a hozzászólásaikat, véleményüket a témában, a facebook csoportban, vagy a megyei tanács elérhetőségein.

Letöltés

Letöltés .pdf

Loading